Magunkról

Fontosabb tudnivalók a csapatról

e_a_s_y11

Gandhi és Buddha bromancéből létrejött entitás, aki mindig földöntúli nyugalommal kezel bármit ami szembe jön az interneten.(természetesen akkor is ha mi már közben sikítva kérdőjelezzük meg egyesek felmenőinek eredeti foglalkozását, egyszersmind jogukat az élethez:) Persze nála is el lehet rúgni a pöttyöst, erre majd biztos találtok példákat a vodokban.

gamermanus01

A fiatalság bolondság elnevezésű ősi tanok követője, mint a jól ismert előre rohanok hiába csapatjáték(mire megtaláljuk a hulláját gyakorlatilag már egy másik szerveren van) és az örök klasszikus , ha nem vagyok az első játék alatt optimus prime akkor szar a játék. Persze csak a alkotói szabadsággal és a költői túlzással éltem, jelen sorokat kéretik nem komolyan venni:) Amúgy a csapat fő tartalomgyártója és arany ember. (Ez egy fizetett hirdetés..)

aws_dfg_h

A szellemes, kellemes, jellemes Tigris, az én vagyok magam!

Ezen felül elvileg neki kéne felelnie az egyedül játszós videókért (merthogy szerinte a multi az nem játék) de még egy megveszekedett szösszenetet sem sikerült kitenni a csatornára( igazából nem is értem minek tarjuk) Abban az esetben ha rá lehet könyörögni  a multira, akkor általában bunkó és az egyetlen szórakozása a vérszívás. Általában legalább vicces..(szerinte) 

Egy unalomig ismételt, sablonos történet, ahol három hülye úgy látja, hogy nem is lehet olyan nehéz tartalmakat gyártani videójátékokból…(DE AZ) Ezzel a szenvedős részét le is tudtuk, ugyanis egyenlőre kizárólag vágatlan livestreamek kerülnek föl  a csatornára(főleg idő és/vagy kitartás hiányában)

A tartalomfejlesztési igazgatónk a marketingesekkel és a producerekkel együtt azon munkálkodnak, hogy ez az egész minél előbb hasonlítson egy olyan csatornához amit érdemes is nézni.(én személy szerint nem reménykednék túlzottan) 

Eredet történet(első változat)by gamermanus01

Az ifjú Farkas (nem indián név) össze hívta a falkát hogy minél őrültebb tartalmakkal bontsák a még épp elmével rendelkező embereket. De hol is kezdődött??? Réges régen egy messzi messzi galaxisban meg alkották az alkoholt és más egyéb tudatmódosító szereket, ami olyan erős hogy a hatására képesek vagyunk streamelni. De sajnos egyre több mindenkit magába vonz. A Farkas mellé később egy Tigris valamint egy Lajhár társult hogy együttes erővel pusztítsák az ősi ellenséget, az alkoholt. És tartalmaikkal minden káros dolog bevitele nélkül is rombolni tudják az emberek agyát. Megóvva a túladagolástól és az alkohol mérgezéstől. A jövő ezután íródik( valahol egy sötét dohányfüsttel és üres üvegekkel teli nappali sarkában)